Sokk! És te tudtad, hogy EZ történik veled álmodban? 

589

Ma elmeséljük azt a  6 hihetetlen folyamatot, amely az emberrel fordulhatnak elő álmában.

Az első hihetetlen folyamat a  szakadékba zuhanás

Minden embernél, legalább az életében egyszer, de előfordult, hogy mintha már elaludt volna, de hirtelen arra ébred azzal az érzéssel, hogy egy szakadékba zuhan éppen. Ez a fenomén a tudományban a «hypnagogic izomrángás» elnevezés alatt tanulmányozódik, s abban  a pillanatban következik be, amikor az agyunk a mély alvás felé tartó úton kicsit hamarabb kapcsol ki a testnél.

Az adott hatást több variációban lehet érezni. Néha, az emberek fokozatos leereszkedést tapasztalnak, de az ellenkezője is előfordul ― azonal zuhanás valamilyen mélységbe (по словам V. Krisztofer Uinter, alvásszakértő, a Martha Jefferson Hospital mellett működő Alvási Központ igazgatója szerint  (USA)). Leggyakrabban ez akkor fordul elő, amikor az ember  hosszú ideig nem aludt, nagyon elfáradt vagy stressz állapotban van. Az agy ezekben az esetekben nagyon gyorsan mély álomba merül, emellett a test nem érkezik utána.

Az alvási paralízis effektusa

Előfordulnak olyan esetek, amikor az ember nem tud megmozdulni vagy beszélni, aminek következtében elkezd pánikolni. Ez az állapot tarthat mindössze néhány másodpercig, de akár több borzasztó percen át is. Ezt a fenomént úgy nevezik, hogy „alvási paralízis”. Az előző fenomén elvével teljesen ellentétes módon működik: az agy hamarabb ébred fel, mint a test. Uinter állítása szerint az ember érti, hogy nem tud mozogni vagy lélegezni. De emellett, egyáltalán nem érdemes pánikolni vagy aggódni, ez a „borzalom” nem okoz semmilyen kárt.

Monológ alvás közben

Az amerikai alváskutatási akadémia állítja, hogy a felnőtt kort betöltött emberek több mint  5% -a beszél álmában. Gyakorlatilag minden ilyen monológ nem tartalmaz sok információt és 30 másodpercig tart. Uinter szavai szerint ez az effektus főként az elalvás utáni első néhány órában jelenik meg, amikor a szervezet felületes alvás stádiumában van és még nincs elég ereje reagálni  a külső ingerekre.

Loading...

Alvajárás

Az egyetlen olyan dolog az ember hihetetlen állapota jelenlegi listájában, mi veszélyes is lehet – az alvajárás. A jelen betegséget szintén nevezik még „holdkórnak” is. Vannak bizonyított olyan esetek, amikor az emberek nem csak jártak, hanem beszéltek is, autót vezettek (teljesen jól) és még szeretkeztek is.  Uinter azt a magyarázatot adja, hogy ilyen állapotban az agy annyira élénk, hogy cselekedni tud a kidolgozott reflexek alapján, de emellett nem olyan erősen, hogy megértsen mindent, ami történik.

Ismétlődő álmok

Uinter doktor véleménye szerint, amikor az ember alszik, az agya az élmények válogatásának folyamatában van, amelyekből kiindulva, később létrehozza az emlékeket. Ha egy ember ugyan azt az álmot látja többször, azt jelenti, hogy egyszerűen nem tud megbirkózni bizonyos aggodalmaival. Abban a pillanatban, hogy az agy megtalálja a kiutat a helyzetből, ez az álom megszűnik.

 «Felrobbanó fej» szindróma

Az effektus az adott szindrómától ugyan olyan furcsa, mint a neki adott elnevezés is: nagyon furcsa érzések jellemzik, amelyeket élénk fény vagy hangos zaj kísér, mindössze néhány másodpercig tart, de nem éppen kellemes benyomásokat hagy maga után. Uinter azt meséli, hogy természetéből kiindulva a tanulmányozott szindróma nagyon közel áll a szakadékba zuhanás effektusától. Ez a fenomén az elalvás közben történik, amikor az egy megelőzi a testet, s elsőként alszik el. Ez a  kitörés szorongás jele, amely arra irányul, hogy felkeltse az embert. A „felrobbanó fejnek” nincs veszélye, azonban ez az effektus az idegrendszer zavarát vagy a stresszt jelezheti.

Vélemény: az alvás — varázslatos állapot, amikor eszménk határai eltűnhetnek, és hihetetlen dolgokat érezhetünk vagy tehetünk. Nem érdemes félni ezektől az állapotoktól, azonban komolyan kell hozzájuk állni.

Ha a férj horkol álmában. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.