Hogyan váljunk szex bombává az ágyban

685

Minden nő arról álmodik, hogy kielégítse a párját az ágyban, de valójában úgy igazán ez csak egyeseknek sikerül. Az a férfi ,aki nem kap élvezetet a feleségével, lőbb vagy utóbb elkezdi „házon kívül” elégíteni ki a szexuális kívánságait. És ekkor már késő csinálni valamit is. Hamarabb kell tenni valamit.  Annak a férfinak, aki megérezte a megcsalás ízét, nagyon nehéz lesz lemondani róla.

A szex  egy új nővel mindig szenvedélyesebb és kívánatosabb. A férfinak a nővel ellentétben nem muszáj mély és gyöngéd érzéseket táplálnia a szexuális partneréhez, hogy élvezetet kapjon. Elég az, hogy a nő vizuálisan vonzza őt és teljesen kielégíti az ágyban, hogy méh jobban akarja és kívánja, mint a saját feleségét. Több ezer férfinak van szeretője, de emellett nagyon szeretik a feleségeiket, s nem akarják elhagyni őket.

Én, személyesen úgy vélem, hogy bármilyen önmagát tisztelő nő nem szabad, hogy tűrje a férje szexuális útjait, de eközben nem szabad megengednie, hogy ez megtörténjen. Ha minden feleség, a főzésen, mosáson, gyermeknevelésen kívül azt is tudná, hogyan lehet jó szeretővé válni, akkor a házasságok sokkal erősebbek lennének, a harmadik fél beavatkozása pedig egyszerűen lehetetlen.

Bárki jó szeretővé válhat

Jó szeretővé valóban bárki válhat. Mellesleg, a külső ebben nem a fő szerepet játssza. De, ha egy nőben egyesül a szépség és a szexualitás is, akkor ez egy biztos nyertes variáció. Természetesen, a férfiak először a külsőt értékelik, de felszabadult és szexuális nőkkel bújnak ágyba és kapnak élvezetet. Ha Ön úgy véli, hogy elegendő mindössze rendbe raknia magát külsőleg, hogy tökéletes sezretővé váljon, akkor nagyot téved.

Vitassuk meg, hogy milyen szexet szeretnek a férfiak. Szeretik a szenvedélyes szexet korlátok nélkül bármilyen erre alkalmas, vagy éppen nem alkalmas helyen. Most kiemeljük a legfontosabb pontokat, amelyekre oda kell figyelnie minden nőnek, aki arról álmodozik, hogy jó szeretővé váljon:

  • Szenvedély

Önnek nagyon szenvedélyesnek és forrónak kell lennie az ágyban. A párja szinte meg kell hogy égesse magát minden egyes érintés közben. Tekeregjen, mint egy kígyó, nyögjön, karmolja meg és markolja meg a haját. Minden egyes mozdulata és csókja át kell, hogy legyen itatva szenvedéllyel.

  • Felszabadultság

A férfiak nagyon szeretik a felszabadult nőket, akik számára nem léteznek korlátok a szexben. Önnek nem kell félnie valami újat kipróbálni, természetesen, ha létezik ilyen az Ön számára. Az ágy az Ön számára – mező a kísérletek számára. Ön megenged a párjának mindent, de tőle is ez követeli meg.

  • Szexualitás

Önnek szexuálisan kell kinéznie és viselkednie is. Csak az ilyen lányokat emelik ki a férfiak a tömegből. Minden egyes mozdulatában és tekintetében szexualitásnak kell lennie. Szép és mérsékelten nyitott öltözék, csábító tekintet, szenvedélyes ajkak, tűz a szemeken – ez izgatja fel a férfiakat.

  • Bárhol, bármikor

Az Ön számára léteznek alkalmatlan helyek a szex számára? Ez azt jelenti, hogy Ön soha sem válik igazi szeretővé. A férfiakat, ugyan úgy, mint a nőket is, sokkal jobban felizgatja a szex az erre szokatlan helyeken: strand, próbafülke a boltban, utca, autó, park. Ha az Ön számára még mindig a konyha a szokatlan hely, akkor ez azt jelenti, hogy még nagyon keveset próbált ki.

  • Kiszámíthatatlanság

Mi lehetne jobb, mint a váratlan szex? Nem akkor, maikor kell, hanem akkor, amikor nem szabad. A férfiak egyszerűen megőrülnek a szexuális téren kiszámíthatatlan nőktől. Csábítsa el a férfjét azokban a pillanatokban, amikor egyáltalán nem vár erre. Csak az a nő, akitől nem tudod, hogy mire számíthatsz, ragadja meg valójában a férfiakat.

  • Sokszínűség

Egy jó szerető — nem az, akivel egyszer lefeküdt a férfi és elfelejtette, hanem az, akihez újra és újra vissza akar térni. Meglepni a férfit minden alkalommal nehezebb lesz. De, ha használni fogja a fantáziáját, akkor a párja újra és újra kívánni fogja Önt. Ma Ön egy nővér, holnap titkárnő, holnap után tanárnő. De, ne vigye túlzásba a szerepjátékokat, hiszen előbb, vagy utóbb erre rá lehet unni. Legyen eredeti a pózokban, az öltözékekben és a helyekben. Minden nőnek sok fegyver kell, hogy legyen a fegyvertárában, hogy elvarázsoljon egy férfit.

  • “Piszkos” vágyak és szavak

A szexuális megbeszélések során ne hagyja figyelmen kívül a “piszkos” és néha még a vulgáris szavakat is. A férfiakat nagyon felizgatja ez. Hiszen nem egy színházi előadást vitatnak meg.  Emellett ne szégyellje kimondani a kívánságait. És minél illetlenebbek lesznek, annál jobban fel fog izgulni a párja ezekre gondolva.

Ez csupán egy kisebb listája azoknak a szabályoknak, amelyeket követni kell minden nőnek, aki jó szeretővé akar válni. Valójában, minden sokkal mélyebben rejlik. A nőből belülről kell áradnia a szexualitásnak. Lehet ,hogy semmit sem kellesz ezért csinálni, de úgy is ésrzevehető lesz. Egy nő még a legszerényebb öltözékben is szexisen nézhet ki, ha ilyen belülről. Fejlessze agában ezeket a tulajdonságokat és készségeket. A férfiak ezt biztosan értékelni fogják.

Loading...

Egy jó szerető jelei

Azon gondolkozik, hogyan váljon jó szeretővé? Ez nagyon nehéz. Minden férfinak megvannak a saját ideáljai. Valaki a szőkéket szereti, valaki a barnákat,  valaki a szenvedélyeseket, valaki a gyöngédeket, egyesek a dús formákkal rendelkezőket részesítik előnyben, mások a karcsúakat. De vannak olyan jelek és tulajdonságok a nőkben, amelyek minden férfinak tetszenek.

Ha egyszer már arról beszélünk, hogy hogyan váljunk jó szeretővé, akkor épp itt az ideje megjegyezni, hogy minden nőnek az ágyban szeretnie kell magát, a férfit és a szexet. Ez a három elválaszthatatlan összetevő minden képpen meg kell, hogy legyen.

Egy nőnek minden féle képpen szeretnie kell magát. Ha Ön nem fog élvezetet kapni a szextől, akkor nem fogja megadni azt a kellő mértékben a partnerének sem. Vegye el a szextől a maximumot. A párjának igyekeznie kell kielégítenie Önt, nem pedig csak a vágyait. Csak így lesz a szex teljes értékű és feledhetetlen.

Természetesen, az ágyban  minden képpen  szeretnie kell a férfit. Ne szégyellje megmutatni ezt. Máskülönben, milyen tökéletes szerető Ön, ha nem törekszik arra, hogy kellemeset okozzon a partnerének? Váljon igazi varázslóvá.  Érezze őt és a vágyait, és váltsa őket valóra.

Ön köteles szeretni a szexet. Ha Ön közömbösen viszonyul a szexhez, akkor soha sem fogja tudni teljesen kielégíteni a partnerét. Tanuljon meg maximális élvezet kapni a szextől, és ne feledkezzen meg arról, hogy megossza a párjával.

Hogyan váljon a legszenvedélyesebb szeretővé

Minden feleségnek tökéletes szeretőnek kell lennie a férje számára. Csak ebben az esetben fog uralkodni a harmónia és a kölcsönös megértés. Hiszen egy sezrető – nem minden képpen egy kívülálló nő, bár éppen így megszokott vélni.  Ő lehet a feleség is, ha tudni fogja, hogyan csábítsa el a férjét. Ne feledje, hogy Ön első sorban nő, tehát már képes lecsábítani bármilyen férfit.

A tökéletes szerető fő feltétele:

Loading ... Loading ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.