Hogyan szabaduljunk meg a kortól való félelemtől? Elmeséli egy pszichológus-férfi

487

«Az életkortól való félelem  — a nők félelme attól, hogy egyedül maradnak saját magukkal, mivel magukban semmit sem jelentenek. Nem tudják eltartani magukat, nem tudják szórakoztatni magukat, nem tudnak egyedül boldogok lenni, nincsenek barátaik és közeli embereik, akik mellettük lennének. Csak árúnak érzik magukat a piacon, ahol a nők kínálnak, a férfiak pedig választanak».

Kezdjük egy szemmellátható igazsággal: nem minden nő aggódik az életkora miatt. Valaki egész életén át nem bosszankodik a számok miatt a személyigazolványban, valaki pedig már 20−25 éves korában elkezd aggódni: «Hát, már régen nem vagyunk 18 évesek…» Ez után pedig kiderül, hogy mindössze 22 évesek. A harminc éves kor pedig sokak számára – eleve az élet vége. Ez egy tragédia. Ennél csak a negyven rosszabb. 30-tól 40-ig öregasszonyként el, azonban 40 évesen készen áll eutanáziára, mert nem is lehet szó semmilyen életről ez után a mérföldkő után.

Eközben a következő a fontos: a 30, 40, 50 éves kor közeledte — elkerülhetetlen. És a nők jóval az általuk kiválasztott „végső dátum” bekövetkezése előtt abba hagyják az életet. Erre a kivégzésre várva él, egész tudatos életében nem élvezi minden leélt évét, nem kap élvezetet tőle, és csak egy lépcsőt lát benne a nem létezéshez, az élete – út a pokolba.

Emlékezzen csak vissza, milyen gyakran haragszanak meg a nők, ha felteszik nekik a kérdést, hogy hány évesek, sőt még sértőnek is tartják.  Hány nő nem ünnepli a születésnapját, azért, mert arra emlékezteti, hogy még egy év telt el. A borzalmas, tragikus apokalipszis már közeleg.

Hogyan kell viszonyulni az életkorhoz

Komplexusok, félelmek, önbizalom hiány, és ami a legfontosabb, alacsony önbecsülés – hát ezek a fő okai a korhoz való viszonyulásnak. Miért? Ha egy nő boldog, szeretett, ő is szeret, akkor nyugodtan átéli ezeket a számára ismeretlen időszakokat, nem is gondolkozva el azon, hogy elvileg szenvednie kellene. Számára az életkor – ugyan olyan jellemzője személyiségének, mint a szeme színe, vagy mondjuk a magassága.  Senkinek sem jut eszébe szégyellni magát azért, mert barna a szeme, vagy mert a magssága 165, ugye? Ezért neki eszébe sem jut titkolni az életkorát, komplexusokkal küzdeni emiatt, az életében túl sok érdekesség van. A gyermekek lassan befejezik az iskolát,  a munkahelyén új projektek indulnak, jelenleg épp nagymamája jubileumára készül – nem fontos, a lényeg, hogy az élete tele van eseményekkel, közeli emberek veszik körül, akik, jegyezzük meg, szintén nem fiatalodnak az évekkel. De ő értékeli ezt. Értékeli a tapasztalatát, aggodalmait, a változásokat, mivel ezek az általa megtett utat mutatják. Hálás az életnek a tanulságokért, tapasztalatot gyűjt minden kudarcból és képes ünnepelni a győzelmeket. Nem alakítja át magát, mint embert egy banális, elnézést a kifejezésért, hústömegbe,  amelyet csak a frissesség fokával lehet jellemezni.

Megváltoztatjuk a hozzáállást a női életkorhoz

Ha egy nő fél az életkorától, első sorban nem hisz magában. Ha egyedül van, akkor fél, hogy nem találkozik senkivel és magányos halál vár rá 40 macska környezetében. Ha férjnél van, akkor állandóan attól fél, hogy a férje  el fogja hagyni, lecserélve a  «40-et kétszer 20-ra», tűri, amikor kinevetik a narancsbőre vagy túlsúlya miatt, mivel ő maga is úgy tartja, hogy minden a külsőn múlik, és azon, hogy alkalmas-e a teste az idegen igények kielégítésére. Ekkor kezdődik «a harc a termésért». Spa-szalonok, kozmetológusok,  ínjekciók, zsírleszívás, plasztikai műtétek – csak a nők nagyon kis százaléka végzi ezeket az orvosi előírásra vagy az objektív hiányosságok elhárítása érdekében. Az esetek 99%-ában ez egy próbálkozás az idő becsapására, a fiatalság megőrzésére és arra, hogy valahogy meghosszabbodjon a keresettség időszaka. Néha ez tinédzser ruhák viselésében, frizurákban, természetellenes infantilis viselkedésben szublimálódik.

A nő és az életkor

A világon a legjobban az ilyen nők attól félnek, hogy egyedül maradnak saját magukkal, mivel magukban semmit sem jelentenek. Nem tudják eltartani magukat, nem tudják szórakoztatni magukat, nem tudnak egyedül boldogok lenni, nincsenek barátaik és közeli embereik, akik mellettük lennének. Csak árúnak érzik magukat a piacon, ahol a nők kínálnak, a férfiak pedig választanak.

Egy magabiztos nő soha sem megy ki a piacra árú minőségében. Úgy megy ki oda (ha egyáltalán ki megy, mivel általában az ilyeneknek úgy udvarolnak, hogy menni sem kell sehova) mint eladó. Méltó férfit fog választani, ha úgy dönt, hogy szüksége van erre az életében.

A pszichikánk úgy van felépítve, hogy a környező emberek pont olyannak látnak minket, amilyenek mi képzeljük magunkat. Semminek tartod magadat, öregnek és senkinek sem kellőnek? Akkor éppen ilyen hozzáállást kapsz. Biztos vagy benne, hogy szép vagy, vonzó és a legjobbat érdemled? Akkor ezt fogják rólad gondolni. Banális dolog, de senki sem szereti azt az embert, aki nem szereti saját magát.

Loading...

Női boldogság és életkor

A boldogság — nem klső, hanem belső funkció. Egy normális, nem neurotikus férfi mindig egy élénk, magabiztos és önálló vidám hölgyet fog előnyben részesíteni, nem pedig egy morcos, komplexusokkal teli „szürke egeret”. A szépség, a derékbőség, a lábhossz, a mellméret itt nem játszik nagy szerepet. Van egy ügyfelem, aki annyira szép, hogy amikor megláttam a fényképét, azt gondoltam, hogy a világ minden szépségkirálynője le kell, hogy ugorjon egy hídról az irigység miatt. De, amikor fizikailag elérkezett hozzám, megértetten, hogy messze áll a szépségtől. Mivel tele volt pszichológiai problémákkal, borzasztó komplexusokkal, stb. Maga sem látja a szépségét, nem értékeli, nem büszke magára – és mindenki, aki körülveszi, szintén nem látja ezt.

Sajnos, manapság nagyon agresszívan férkőzik be az életünkbe az „igazi szépség” megjelenése, pedig mindenki szép. Mindenki a maga módján. Ha minden nyílásból nem mászna az, hogy:  «Legyenek simák a lábaid, mint a bársony, növessz popsiig érő hajat, a popsidat pedig töltsd meg botoxal, máskülünben nem mész férjhez», — akkor ez a kép nagyon megváltozna.

Emlékeztetőül: a világban számos olyan pár van, ahol a feleség idősebb a férjnél, nem rendelkezik modell külsővel, nincsenek milliói, de ennek ellenére ezek a szövetségek erősek, a férjek szerelmesek a feleségeikbe,  és semmilyen fiatal szépség nem volt képes elbolondítani a férj fejét.

Következtetések. Hogyan szabaduljunk meg a kortól való félelemtől?

Ezért azt tanácsolom, hogy az önmagunk iránti szeretettel kell kezdeni. Bármilyen korban, most azonnal találjon magában száz millió értéket. Ön csodálatos. Ön biztos, hogy megérdemli a boldogságot. És senkinek sincs jogában a szemére hányni  a ráncocskáit, ha vannak. Ne tartsa magát továbbra is egy darab húsnak.

Ön nő, Ön kívánatos és vonzó. Amint saját maga észre veszi ezt, akkor mások is észre fogják venni.

És te félsz megöregedni?

Loading ... Loading ...

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.