Hogyan fogyjunk le gyorsan az arcunkra: arcok fújódjatok le

1 363

Az arc a többi testrésznél gyakrabban veszi magára a sort csapásait – az arc alapján elős látásra meg lehet mondani, hogy az ember keveset alszik, hajlamos a túlevésre, stb. Az alak puffadt és kerek formáit el lehet rejteni a ruházattal,  de az arcot az európai kultúrában nem elfogadott elrejteni. Mondjon nemet a puffadt arcoknak és a tokának most azonnal, és tanulja meg az érdekes, de hatásos gyakorlatokat az arc fogyásához. Nos, hogyan fogyjunk le gyorsan az arcunkra? Megvizsgáljuk a variációkat!

A puffadt arcok kedvesnek tűnhetnek bárki számára, csak nem  a tulajdonosának.

Három ok, amely arra készteti az arcot, hogy kövérnek nézzen ki

  • Fölös testsúly

Az arcon és arccsontokon, valamint a halánték körül és a nyak területén felhalmozódik a bőralatti zsír – gyakran előfordul, hogy olyan mennyiségben, amely a felismerhetetlenségig megváltoztatja a vonásokat.

  • Deformációs öregedés

Ez nem csak a korral áll kapcsolatban, hanem az arcizmok degeneratív betegségeinek és a bőr betegségeinek fokával is. Kockázati tényezők — öröklődés, dohányzás, hormonális zavarok. A szövetek ernyetté, lazákká válnak, megereszkednek, az arc teltnek és felfújtnak néz ki.

  • Duzzadás

Az élettevékenység rendjének megzavarása, az alvás- és friss levegő hiánya, a zárt mozgásszegény életmód, a túlzott alkoholfogyasztás, valamint a sok egyszerű szénhidrátok és a só túlzásba vitele, valamint a kiválasztó rendszer és a pajzsmirigy betegségei gyakran ahhoz vezetnek, hogy az arc vékony bőre megtartja a folyadékot. Ebben az esetben lehet, hogy nem is lesz szükség az arc fogyására, elegendő lesz helyreállítani a vízelvezetést és rendbe hozni az anyagcsere folyamatokat. Természetesen, egy orvos részvételével.

Hogyan fogyjunk le gyorsan az arcunkra: segít-e a diéta?  

Először a rosszról: fizikailag, kémiailag és technikailag nem lehet fogyásra késztetni a testünk egy bizonyos részét. Általában, a diéta és az életmód minden hiányossága és hátránya első sorban az arcon mutatkozik meg, és minél idősebbekké válunk, annál jobban látszik ez.

Azonban van jó hír is: bármilyen pozitív változás (arcfogyás) eredménye általában a kozmetikai táskában található kistükörben mutatkozik meg elős sorban. Úgy vélik, hogy a legjobban az „alma” (úgynevezett abdominális elhízási típus, amely során a lerakódások a derék körül koncentrálódnak és nagyon lassan lehet tőlük megszabadulni ezen a részen – a lábakban már sikerült lefogyni, de a derék és az arcok sehova sem tűntek el) típusú nők szenvednek a puffattságtól. Ennek a siralmas jelenségnek az oka az alak genetikai sajátossága, amely meghatározza a test és külön-külön részei struktúráját.

A leggyakrabban az „arc problémája” nem áll kapcsolatban a puha szövetekkel, hanem az alapját az arc sajátos arányosságai képezik, a koponya csontjainak elhelyezkedése és így tovább. Még egy nagyon sovány ember arca is maradhat széles és kerek – ebben az esetben érdemes a kozmetikai maszkolási szerekre támaszkodni. Az arc lefogyása — a fogyás elkerülhetetlen következménye egészében véve. Abban az esetben, ha az eszközölt intézkedések a fölös kilóktól való megszabaduláshoz rendszerezve vannak és át vannak gondolva is, az arc minden képpen le fog fogyni, bár lehetséges, hogy ahhoz, hogy „elérjen” hozzá a diéta hatása, valamilyen időre lesz szükség.

Nagyon nem javasolt szigorú diétákat és expresz-diétákat alkalmazni az arcfogyáshoz – az eredmény ellentétes lehet a várttal, mivel a női arc képes eléggé szépszavúan reagálni a vonalak eltorzulásával és a fáradság nyomaival.

Ahhoz, hogy segítsen a bőrének megőrizni a tisztaságát és a rugalmasságát, használni lehet  a kaliforniai bőrgyógyász, Dzhessiki Vu bőrdiétáját. Emellett, amikor összeállítja az étrendet a karcsúsághoz és az egészséghez, valamint tervezi az arcfogyást, fontos betartani a következő szabályokat:

  • Minden nap legalább kilenc pohár (180 ml) egyszerő, tiszta szénsavmentes vizet kell meginni;
  • Teljesen le kell mondani az alkoholról;
  • Nyers gyümölcsöket és zöldségeket kell enni legalább naponta hatszor (külön-külön, vagy valamilyen étel összetételében);
  • Növelni kell a kalcium bevitelt (nem kevesebb, mint 1200 mg naponta , de konzultáljon egy orvossal a mennyiséget és a forrást illetően!);
  • Maximálisan korlátozni kell a só és a cukor fogyasztását;
  • Szaunába, gőzfürdőbe kell járni (ha nincsenek ellenjavallatok)
  • Rendszeresen nyújtási edzéseket kell tartani – ez javítja az izmok vérkeringését és rugalmasságát, közte az arc izmaiét is.
Loading...

Masszázs, pakolások és gyakorlatok  az arcfogyáshoz

A minden napos grimaszkodás – kiváló módszer a gyors arcfogyáshoz. És, még, ha ezektől a vicces gyakrolatoktól az arc nem is „fújódik le” azonnal, de a jókedv rögtön meg fog jelenni!

Még 5 módszer az arcfogyáshoz

  • 1 Ügyelni kell a testtartásra. Függetlenül a láthatatlan kapcsolattól, a meggörbülés szokása gyakran válik a puffadt arc és a toka megjelenésének okává. A testsúly egyszerű újraelosztása, a kihúzott vállak, felemelt állkapocs és a mély lélegzés ellenőrzése képesek meglepő eredményeket hozni már szinte egy hét alatt is.
  • 2 Cseréljen párnát az arcfogyáshoz.A háton fekvő olvasás szokás lehet, amely hasznos az intellektus számára, de inkább ártalmas azok számára, akik fogyni akarnak az arcukon. A dús és puha párna a pihenés és alvás közben elősegíti az arcizmok ellazulását és az utálatos toka, valamint a duzzadások megjelenését. Kiút: a fotelben olvasni, vékony párnán aludni, ortopédiai párnán vagy eleve párna nélkül.
  • 3 helyesen nyírakodjon – az arca vizuálisan le fog fogyni. A kudarc a fejtetőn képes elrontani a tökéletes külső paramétereket, ezért ne kísértse a sorsát, ha pontosan ismeri a gyenge helyeit. Egy puffadt, nehéz arcnak ellenjavalt a bob frizura és a vállfölötti haj a némafilmek stílusában (az alsó arccsontok mentén vagy fölött), valamint a rövid „lapos” frizurák. Kiválasztani a frizura formáját és a trükköket a hajfestéssel, amelyek vizuálisan soványabbá és vékonyabbá teszik az arcot, egy mester fodrász segít.
  • 4 ne vigye túlzásba a festést. Ha az arca nagyobb ,mint szeretné, akkor válasszon világosabb rúzsárnyalatokat: a sötét színű ajkak kihangsúlyozzák az arc hiányosságait és vizuálisan idősebbé teszik, azonban a nyugodt, semleges árnyalatok, éppen ellenkezőleg, frissességet kölcsönöznek a megjelenésnek. Munkálja meg a szeme körüli területet és az arccsontjait alapozó szerek és arcpirosítók segítségével – ha megfelelően használja a concealert, akkor lehetőséget kap szó szerint ledobni az arcáról a fölösleget. Sajnos, a mosakodás után a varázslat eltűnik, de akkor is!
  • 5 Bízzon a kozmetikusban. Az injekciós és a műtétes módszerek – ez az, mi talán az utolsó remény szigete, de a modern szakemberek fegyvertárában vannak olyan technológiák, amelyek lehetővé teszik soványabbá tenni az arcot vágások és injekciók nélkül is. Például,  jó eredményeket ad egy tapasztalt szakember kezével végzett speciális masszázs, vagy az arcizmok apparátusos izometriai összehúzódása. Az ilyen procedúrákat érdemes kurzusban végezni, hogy maximálisan látható és tartós hatást érjen el.

Jó segítség a speciális vízelvezető és feszesítő hatással rendelkező krémek, de ne számítson tőlük túl sokra: a krémek önmagukban, még a legdrágábbak is, nem fogják fogyásra késztetni az arcot, és nem alakítják át Renee Zellweger arcát Marlen Ditrih arcává.

Az arc lefogyott! És most

Nos,most Ön nagyon jártas a kérdésben, hogy hogyan lehet gyorsan lefogyni az arcon. Azonban ne feledje, hogy hirtelen lefogyás esetében nem valószínű, hogy az arca azonnal frissnek és fiatalabbnak fog kinézni – hiszen a bőr a „leeresztődés” után nem tud egy pillanat alatt összehúzódni. Ezért érdemes elmenni egy kozmetikushoz és megkérdezni, hogy milyen pakolások vagy procedúrák segíthetnek Önnek (a bőrtípusa, a kora és más kiindulási paraméterek figyelembe vételével) mi növelheti a bőre rugalmasságát, valamint mi tud „virágzó” és egészséges kinézetet biztosítani a számára.

 

Ön hogyan éri el az arca lefogyását

Loading ... Loading ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.