Ha a családban a nő a főnök

410

lovely-brunette-girl-glasses

Azok a nők, akik felpróbálják a családfő szerepét és megszűnnek a családi tűzhely őrzői lenni, nagyobb valószínűséggel veszítik el a családjukat és maradnak egyedül. A pszichológiai felméréseknek megfelelőn, ha egy nő ara vágyik hogy minden téren domináljon, a kapcsolat összeomlásához vezet.

A szülők közül sokan, anélkül, hogy észrevennénk, hatalmas hibát követnek el: gyermekeikre ruházzák  nem realizált terveik megvalósítását és nem teljesült reményeiket. Gyermekkortól arra tanítanak, hogy mindenben az elsőnek kell lenni: mindenkinél jobban kell zongorázni, szavalni és esszéket írni,  mindenkinél gyorsabban kell futni és úszni, kitűnő tanulónak és az iskola büszkeségének kell lenni, stb.

Egy igaz történet, amely egy vezető lánnyal történt

Szüleim mindig arra kényszerítettek, hogy a legjobb legyek és a legambiciózusabb törekvéseket ébresztették fel bennem. El kell mondani, hogy ambícióm volt több, mint elé. Magabiztosságom oroszlán részét a tükörképen adta. Nagyon sok fiúnak tetszettem az iskolában, később pedig az egyetemen, de egyszer sem akartam romantikus kapcsolatot   kiépíteni. Ezért  sajnálatérzet nélkül széttörtem több szívet és „ragadozó” hírnevet szereztem. Egyáltalán nem érdekeltek az idegen aggodalmak – nagyon tetszett az életem. Igaz, egyáltalán nem voltak barátnőim. A lányok sem az iskolában, sem az egyetemen nem akartak barátkozni velem, sokan pedig nyíltan utáltak. Egy csöndes „szürke egér” kivételével. Násztyával egy évfolyamon  tanultunk, együtt ebédeltünk a kávézóban és néha együtt jártunk vásárolni.  Semmi több. Nem voltak meghitt beszélgetéseink, közös titkaink és lelki közelségünk. De mindig leplezetlen csodálattal nézett engem, és jó háttér volt a számomra – ragyogó és különleges személyiség számára.  Nekem ez megfelelt.

22 éves koromra nagyon magabiztos ember voltam. Erre az időre egy neves egyetem végzőse voltam, és ezzel egy időben egy reklámcégnél dolgoztam, amelynek az igazgatója türelmetlenül várta, hogy mikor jövök már el hozzá a diplomámmal a kezemben, hogy véglegesen felvegyen.

Egy szép napon ez megtörtént, és a szolid társaság irodájának nehéz ajtaja kinyílott előttem.  A részleg vezetőjének helyettese lettem! Na most lesz még csak! A fejemben grandiózus tervek voltak, és alig vártam, hogy megmutassam mire vagyok képes.

Azután találkoztam Vele – annak az épületnek a liftjében, ahol az iroda volt. Valamivel hasonlított kedvenc írómra — Jack Londonra: ugyan olyan férfias, szép, jóvágású… Első alkalommal öntött el a gyöngédség hulláma egy férfi iránt, és megértettem, hogy elvesztem …

El kell-e mondanom, hogy minden energiám, erőm és varázsom ezek után Álmaim Férfijának meghódítására irányult?.. Ezek az igyekezetek meg lettek jutalmazva – már egy év múlva férj és feleség voltunk.

Nem volt a földön nálam boldogabb ember. A férje – tudtam – szeret engem, de szerelme más volt, mint az én érzéseim iránta. Oleg mindig engedékeny, gyöngéd és figyelmes volt. Ő volt akit irányítanak, én pedig aki irányt, mindig az enyém volt az utolsó szó.   Én fogadtam el a döntéseket, amelyek mindkettőnket érintettek, és tartottam szükségesnek, hogy megbeszéljen vele. Magam vásároltam neki a ruhát  – olyat, amilyen nekem tetszett; magam választottam ki, hogy hova megyünk pihenni, melyik kávézóban fogjuk megünnepelni a születésnapját, és kit hívunk meg. Ha a saját nevükön nevezzük a dolgokat, akkor mondhatom, hogy rákényszerítettem ízléseimet és véleményeimet. Magamnak ezt úgy magyaráztam el, hogy én erős és felelősségtudó vagyok! Had lássa a férjem, hogy milyen aranyat érő nő akadt ki neki – minden terhet a saját vállán cipel!

Emellett szerettem «kiönteni neki a lelkem», megosztani Oleggal gondolataimat és filozófálni esténként. Ő csöndesen hallgatott engem és eközben nem is próbálkozott elmondani, hogy mi van az ő lelkén. De őszintén szólva, én nem is érdeklődtem… Most értem, hogy egyszerűen borzalmasan viselkedtem, akkor pedig úgy véltem, hogy férjem számára csak az én jelenlétem az életében az ami élteti.

Kis világunk közepeként nem vettem észre lelkének világát. És nagyon hamar fizetnem kellett az egoizmusomért.

Két évvel azután, hogy összeházasodtunk engem előléptettek – én lettem a társaság igazgatójának segédje! Ez volt a diadalom órája, amelyet úgy döntöttem, hogy egy kávézóban ünnepelek meg néhány kollégámmal. Amint beléptünk, azonnal észrevettem egy párt az egyik asztalnál. A férfiban megláttam a férjemet, de  – Istenem! – ez nem az az ember volt, akit nap mint láttam! Szemei ragyogtak, valamit lelkesen mesélt kísérőjének, és emellett olyan arckifejezése volt, amilyet én még sohasem láttam: megihletett és boldog …

Szinte kővé dermedtem, látva őt. Ez egy teljesen más ember volt – ragyogó, magabiztos. És ezt a magabiztosságot egy másik nő adta neki … A nő arca valahogy ismerős volt számomra, közelebb mentem és… nem hittem a szememnek. Oleg beszélgetőtársa volt barátnőm, Nasztya volt az – az a „szürke egér”, kis csöndeske és  félszeg…

Elvarázsoltan és szerelmesen nézett a férjemre, figyelme teljesen az elmondására volt összpontosítva. Hallgatta Oleget és HALLOTTA őt… Mellette Oleg erős és szükséges volt, ő pedig egyszerűen kivirágzott.

Nem tártam fel jelenlétemet és egyszerűen elfutottam a kávézóból. Azon a napon megértettem, hogy elveszítettem a férjemet, hogy előbb vagy utóbb el fog hagyni engem és vele lesz, vele, aki tőlem eltérően látja és hallja azt, aki mellette van. Egyszóval, mindkét «árnyam» találkozott.  Most is együtt vannak.

Attól a naptól három év telt el. Én a munkámnak szenteltem magam, sokat átgondoltam és megértettem. De úgy tűnik, hogy még közel sem mindent, hiszen még mindig egyedül vagyok…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.