Az elolvasás után állj készen a változásokra

469

Az emberiség nem racionálisan tölti az idejét. Ez nem csak a pihenésre vonatkozik, hanem a szokásokra, munkára, diétára. dohányzásra és másnaposságra is. Az idő, amelyet néha olyan értelmetlenül pazarolunk el, nagyon gyorsan elröpül, úgyhogy akár észre sem vehetjük, hogyan múlnak el az utolsó pillanatok. Ma elmeséljük mire fordítják az emberek életük nagyobb részét néha szükség, néha pedig butaság miatt.

  • Az alvás  25 évet tesz ki az ember életében. Ezért nem érdemes túlzásba vinni és kontrollálni kell  az alvás idejét.
  • Heti 45 órát tölt az ember munkában hetente 21 éves korától  65 éves koráig. A munkaórák 10 évet konfiszkálnak. Kár, hogy az emberek kötelesek ilyen sokat dolgozni.
  • Két hónapot fordít az ember a szexre normális aktivitás mellett. Az emberek nem nagyon szórakoznak a szerelemmel, de gyakran ezek  a számok sokkal nagyobbak.
  • A szebbik nem képviselői  18 évet fordítanak életükben a fogyásra és  diétákra. Eközben olvashatnak folyóiratokat vagy cikkeket az interneten a fölös kilók ledobásának módszereiről.
  • Az ember több mint 7 évig nézi a tv-t vagy filmeket a számítógépen. Általában ez egy nehéz munkanap után történik a kényelmes kanapén  általában két órán át.
Loading...
  • Nem gondolkoztak el azon, hogy mennyi időt töltenek a reklámok megtekintésére?  10-15 perc folyamán minden órában az ember a film vagy televíziós műsor folytatására vár. A reklámok 2 évet vesznek el az életünkből.
  • Több mint egy év megy el a takarításra és a mosásra. Egyeseknél ez a szám kétszer nagyobb, például, a háziasszonyoknál, akik idejük többségében otthon vannak és nevelik a gyermekeiket.
  • Két és fél évet töltenek az emberek főzéssel. Természetesen, ez az átlag embereket érinti, mivel mondjuk egy szakács, sokkal több időt fordít erre.
  • Az ételfogyasztásra az ember több mint három évet fordít, emellett nem vesszük figyelembe a hosszas összejöveteleket és a munkahelyi partikat.
  • Járművek, trolibuszok, metrók, autóbuszok és személyautók – három és fél év. Az út, amelyet életünk során megteszünk elegendő ahhoz, hogy eljussunk a holdig és vissza. A dugókban pedig életünkben három hónapot is eltölthetünk.
  • Másfél évet tölt az ember a zuhany alatt vagy a fürdőkádban, a wc látogatása pedig 6 hónapot igényel.
  • A nők körül-belül egy évet fordítanak arra döntésre, hogy mit is vegyenek fel. Ez minden nap előfodul 5 alkalommal. Néha a ruha kiválasztása egy fontos ünnepség előtt több órát is igénybe vesz.
  • A férfiak is egy évet fordítanak, de nem arra, hogy kiválasszák a kosztümöt, hanem arra, hogy a vonzó lányokat nézegessék maguk körül. Az erősebbik nem képviselője naponta 10 –szer figyel oda a hölgyekre. Ez a rituálé  3-5 percet vesz el minden alkalommal.
  • A nők  1,5 évet fordítanak fantasztikus frizurájukra, a boltok látogatása pedig teljes 7 évet vesz el.
  • Egy irodai munkás életének hat évét tölti a számítógépes asztal előtt ülve, két évet pedig – a megbeszéléseken.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.