3 ÓRA AZ ALVÁSRA. ÉRKEZZ KIALUDNI MAGAD

353

17-1024x576

Az ember egészséges alvása 8-9 órán át tart. De vannak életünkben olyan extrém helyzetek, amikor bárki ki tudja magát aludni három óra alatt is, emellett hihetetlenül frissnek és életerősnek érezve magát. Hogyan lehetséges ez?

Ezt a gyors pihenési rendszert Rinad Minvaleev tudományok kandidátusa javasolta. A maximális hatás eléréséhez az alvás előtt  „fel kell rázni” az idegrendszert,  váltakoztatva az agy aktivációját a pihenésével. Az előkészület mindössze 10 percet vesz igénybe. Tehát, kezdjük…

  • Relaxáció. Le kell feküdni a földre és 1 percen keresztül háton fekve maradni. Minden nyugodt kilélegzéskor koncentráljon sarkaira, térdeire, rekeszizmaira, azt képzelve, hogy éppen innen lélegződik ki a levegő. Minél jobban szétösszpontosítod a szervezetedet, annál jobb lesz az eredmény.
  • Aktiválja a felső részt. El kell foglalni a „térden állva” pózt és kikiabálni valamilyen kisebb szöveget egy mondatban. Ezután kihúzni előre a kezeket és mellkassal a padlóra feküdni.
  • Relaxáljon ismét. Lélegezzen nyugodtan, átfordulva a hátára.
  • Aktiválja az alsó részét. Átfordulva a hasára, húzza ki lábait eközben megfeszítve azokat, kezeit pedighajtsa be, a földre támaszkodva. Erőfeszítéssel úgy kell összevonni a könyökeit, hogy azok érintsék egymást. Azután, hogy sikerül legalább csekély eredményt elérni, lassan hajtsa hátra fejét, elszakítva a padlótól mellkasát és vállait. Folytassa fejének hátrafelé húzását, igyekezve megérinteni a farkcsontját. Az adott szakaszra 2 perc van adva.  Ez alatt az idő alatt mellékveséi megfeszülnek, amelyek a katekolamin fő termelői, melyek a szervezet a megváltozott környezeti feltételekhez való adaptációjáért felelősek.
  • Kulminálj. Még egyszer aktivizálni kellesz a felső részt, de már hirtelenül, relaxáció nélkül. Foglalja el a „nyugodt nyírfák” pózt, ahol a test alsó része tetszőleges helyzetben van.

És kész is… Könnyedén átfeküdhetsz az ágyra és három óra múlva, amikor az alvás véget ér, frissen, energikusan és munkakedvel fog felébredni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.